Emilo Conaggio: 


Biztonsági okokból 

Nem hiszem, hogy öt-hat embernél több ismerné egy-egy bázison a "kontinuum-non" teóriát. Én ezek közé tartozom. 

Ma léptem először munkába. Itt, a mi területi bázisunkon, ahol születtem és felnőttem. 
Ma lettem technikus. 
Valószínűleg fontos láncszeme vagyok hazánk műszaki védelmi rendszerének. 
Mindenki elégedett volt velem, bár izgalmamban nagyon sok dolog nem jutott eszembe. Persze, csak jelentéktelen dolgok, mint például az, hogy mikor kezdődött a hidegháború. Nem hiszem, hogy sokat tévednék akkor, amikor azt mondom, hogy úgy körülbelül ezer éve vagy nem sokkal régebben kezdődhetett. Azt azonban egészen biztosan állíthatom, hogy a világ két övezetre oszlik. Ezeket az ő bázisaik meg a mieink alkotják. 

Itt várakozunk, bezárva. Mindegyikünknek van valami feladata, de nem ismerjük e feladat célját és jelentőségét. 
Biztonsági okokból. 

Boldog korban élünk. 
Minden embernek már születésekor ki van jelölve a feladata. Nincsenek gondjai emiatt. Nyugodtan tölti gyermekkorát a bázis alatti városban. Évente egyszer felszáll a föld felszínére, hogy megnézze a fákat, a mezőket és az eget. Előszörre szépnek tűnnek, de aztán hamar megunja az ember. 

Modern korunkban már senkinek sem kell tanulnia. Néhány nappal a születése előtt mindenkinek az agyába betáplálják az általános és a szakmai ismereteket. És aztán, például, napi négy órán keresztül krumplit termeszt az üvegházakban, vagy villanyt szerel. 
Egész életében. 
És beéri vele. 
Én viszont azok közé tartozom, akik tanultak. Hosszú napokat töltöttem a "tudás- kamrában". Így végül elveszíthettem a személyiségemet. Tudni akartam. 

- A kontinuum non teória szerint a tér. . . - ismételte számtalanszor az oktatógép. 
Nem volt könnyű megtanulnom. Szenvedtem. Le kellett győznöm természetes minősítésemet, amely szerint B osztályú növénytermesztő voltam. Társaim boldogan játszadoztak a cement alagutak és az üde levegőjű acélkupolák között. 
Én minden nap remegve vártam az oktatógéppel való találkozást. 
- B osztályú növénytermesztő, akarja folytatni a tanulmányait? 
- Igen - mondtam -, akarom. - Pokoli fáradságomba került. 
- Biztosan folytatni akarja ? 
- Igen - mondtam ismét habozás nélkül. 
- Akkor ma felszáll a földfelszínre. 

Felszálltam. 
Végtelen emelkedés a felvonóval. Aztán a számtalan, cementbe vájt lép- cső felfelé, míg kiértem. 
Majdnem mindig éjszaka, hidegben. 
Korbácsolt a szél, s én úrrá próbáltam lenni az undoron, amelyet a piszkos és nyúlós talaj érintése okozott. Fagyos volt a csönd, és émelyítő a megműveletlen mezők és az erdők szaga. A nedves fű síkos érintése a lábamon. És a félelem. Hogy az ellenség akkor támad, amikor kint vagyok. El sem lehet mondani, milyen iszonyatos majd minden nap felszállni a földfelszínre. Akik évente egyszer mennek föl, azoknak az egész csak kaland... 
El sem lehet mondani, hogy mit jelent egyedül lenni, kívül a bázison. Egyedül. Mert még az oktatógép sem kísér el. Kis kézi televíziós képernyőn keresztül magyarázza a tudnivalókat a külvilágról. Nem lehet veszélynek kitenni egy oktatógépet csak azért, mert egy B osztályú növény- termesztő elhatározta, hogy technikus lesz. 

Nem hiszem, hogy öt-hat embernél több ismerné egy-egy bázison a kontinuum-non teóriát. Most már én is ezek közé tartozom. Megpróbáltam elmondani, milyen árat fizettem ezért. 

Mától fehér zubbonyom van, a karján piros jel. D osztályú technikus vagyok. Egy C osztályú technikus megmutatta a munkakamrámat. Van benne egy kényelmes karosszék, az előtt pedig egy képernyő. A képernyőn egy piros korong látható. Valójában két piros korong, egyik a másik fölött. Pontosan fedik egymást. A karosszék mellett kis doboz, nyomógombbal. A piros korongokat kell néznem. 

- Amint elválnak egymástól - mondja a C technikus -, amint a felső elmozdul oldalra, nyomd meg a gombot: a korong visszatér a helyére. 
Nem magyarázta meg, mi okozza a korongok elcsúszását. Azt sem, hogy mi történik, amikor megnyomom a gombot, ami a helyükre csúsztatja őket. 
Nem szabad tudnom. 
Biztonsági okokból. 


3065: 
Az egész idő alatt a gombot nyomogattam, napjában egyszer-kétszer a négyórás munkaidő alatt. Sok a szabadidőm. Társaságom nincs, mert technikus vagyok; azok, akik között élek, szinte valamennyien a főnökeim. 
Tegnap arra gondoltam, hogy talán nem is volt érdemes annyit szenvednem. Aztán elszégyelltem magam a gyengeségem miatt. 


3071: 
Már nem szégyellem magam. 
Miközben a piros korongot nézem, azokon a nőkön jár az eszem, akikről lemondtam, hogy tanulhassak. Azokon a játékokon, amelyeket a társaim játszottak. Azon, hogy nincs családom. . . 

3075: 
Gyűlölöm a piros korongot. Lehet, hogy amikor megnyomom a gombot, ellensé- geket ölök meg vele. Ha biztos volnék ebben, akkor tudnám, hogy az életem nem volt hiábavaló. 
Tegnap elmentem a C technikushoz. Udvarias volt velem, mint mindig. 
- Ön egyike annak az öt-hat embernek a bázison, akik ismerik a. . . 
- Igen - szakítottam félbe. - De szeretném végre tudni. . . 
- Lehetetlen - válaszolta. - Senki sem tudhatja, hogy mit csinál. 
Biztonsági okokból. 
- Engedelmével, ragaszkodom hozzá. 
- Majd beszélek a B technikussal - zárta le a beszélgetést. 


3079: 
Még mindig a gombot nyomogatom. 
Az elcsúszások átlagos száma mindig ugyanannyi. Még mindig nem tudok semmit. A hivatalos magyarázatok változatlanok, bár a C és B osztályú technikustól eljutottam a legmagasabbig, az A osztályúig. Azután tovább mentem a szolgálati úton felfelé, az UK, UZ, UT osztályú technikusokon keresztül a még magasabb beosztásúakig. 
- Ön egyike annak az öt-hat. . . - mindig így kezdik. 
- Igen - mondom én erre -, de tudni szeretném... 
Ekkor aztán következnek a biztonsági szempontok. 


3088: 
Nemrég, amikor a folyosón sétáltam, eljutottam addig az ajtóig, amely a vezérlőkamrák melletti terembe nyílik. 
Az én képernyőm ide van kötve, innen közvetíti a piros korongokat. Az ajtón ujjnyi vastag acéllemez. 
A sugárpisztoly, melyet minden technikus magánál hord, ott lógott az oldalamon. 
Csak ellenséges támadás esetén szabad használni. Megnyomtam a ravaszt, és a zár könnyűszerrel szétolvadt. 
Beléptem. 
Nem akartam arra áldozni az egész életemet, amiről nem tudok semmit. 

A teremben egy futószalag van. Követtem egészen odáig, ahol elhalad az én kémlelőablakom előtt. 
Hitetlenül. 

A szalagon paradicsomkonzervek sorjáznak tucatjával. 
Mikor a piros korongok elcsúsznak egymástól, akkor egy hibás konzervdoboz megy el a nyílás előtt. Én megnyomom a gombot, és az a doboz leesik egy másik szalagra. 


Kivonat a bázis szabályzatából: 


"...fontos, stratégiai jelentőségű feladatokat csak alacsony beosztású és alacsony intelligencia-hányadossal rendelkező személyekre szabad bízni. 
Soha, soha nem bízhatók technikusokra. 
Biztonsági okokból."